Sinopsis
Filmes arcokkal beszélgetünk érdekes dolgokról.
Episodios
-
#93 Muhi Zsófia
30/12/2019 Duración: 01h15minFilmes családba született: apukája az Oscar-jelölt Testről és lélekről producere, anyukája az Oscar-shortlistes Akik maradtak forgatókönyvírója. Az ország csaknem összes középiskolájából eltanácsolták, de közben már Szlávik Juli jelmeztervező mellett dolgozott, és szerepelt a Berlinalén versenyző Erdő című kisfilmben. Gyerekkora óta mappákba gyűjtötte az infókat minden színészről, akit csak látott filmekben, ezt akkor sem hagyta abba, amikor a krétakörös hamlet.ws miatt totál rákattant a színházra is. Szinte törvényszerű, hogy casting director lett belőle.
-
#92 Osvárt Andrea
08/12/2019 Duración: 01h36minItthon sokáig főleg a bulvárlapok címoldalairól volt ismert, miközben régóta építi külföldi karrierjét. Ma már nemcsak színésznőként, hanem producerként is serénykedik. Magyarországon a Megdönteni Hajnal Tímeát című romkom címszerepével került újra előtérbe, majd Tóth Barnabás Oscar-shortlistes Susotázs című kisfilmjében láthattuk, mint a hűtőgép-konferencia tolmácsainak vágyainak tárgyát. Próbáltuk olyan témákról faggatni Osvárt Andreát, amikről a legritkább esetben szokták kérdezni. Beszélt például a selfmade karrierépítésről, az outsiderségről, szóba került a ’48-as kosztümös filmterve, az önbecsülési problémája és a népszerű pszichológiai blogja, amellyel a nárcisztikus személyiségzavaros férfiak hálójában vergődő nőkön igyekszik segíteni. Kiderült, rajong Nemes Jeles Lászlóért és a Napszálltában is szívesen játszott volna, nagy vágya egyszer egy Sorrentino-filmben szerepelni, valamint elárulta, mi a véleménye a filmes meztelenkedésről, és miért idegesíti, ha otrombán túlszexualizált címet adnak egy róla
-
#91 Andrasev Nadja és Znajkay Zsófia
15/11/2019 Duración: 01h20minVajon milyen gyakran fordul elő, hogy a féltékenység barátságba fordul két nő között? Andrasev Nadja animációs rendezővel és Znajkay Zsófia színházi író-rendezővel pont ez történt. Őket nemcsak a közös szerető köti össze, hanem az is, hogy a művészet útján dolgozták fel az érzéseiket. Nadja a Szimbiózis című filmjében mutatta meg, hogyan nyomozott és készített gyűjteményt a pasija szeretőiről, köztük Zsófiról is, aki pedig Az ölében én című színdarabban dolgozta fel azt a terrort, amiben az anyja tartotta egészen a haláláig. Szó esett még öngyűlöletről, nyilvános megcsalásról, állatkerti sztalkolásról, szájba tömött acetonos zsebkendőkről, az anyákról kialakult szent kép ledöntéséről, rémeink megszelídítéséről, illetve arról, hogy milyen egy negyvenes testben élni 16 éves fejjel.
-
#90 Zurbó Dorottya
02/11/2019 Duración: 01h28minZurbó Dorottya dokumentumfilmes rendező, aki a Filmalap legelső Inkubátor programján nyert támogatást Könnyű leckék című első egész estés filmjére, ami egy 17 éves szomáliai menekültlány beilleszkedésének története, aki a gyerekházasság elől menekült Magyarországra. A film Kafia mindennapjaira fókuszál, az ő életén keresztül ismerhetjük meg a kulturális identitásváltással járó lelki folyamatot, azt a lelkiismereti konfliktust, amikor elhagyod az addigi kultúrád és egy újat veszel fel. A beszélgetésből többek közt kiderül, hogyan ismerte meg egymást a főszereplő és a rendező, hogyan épült ki köztük a bizalom, megtudjuk továbbá milyen fejlesztési folyamatai vannak egy dokumentumfilmnek és mennyiben más a gyártása, mint egy fikciós filmnek, és hogy nemcsak szociális segítő hatása lehet a doksiknak, hanem életre szóló barátságok is alakulhatnak a forgatáson. (Ezt a podcastot tavaly ősszel vettük fel).
-
#89 Dobos Evelin
27/10/2019 Duración: 01h13minCsak pár éve fordult a színészet felé, de már emlékezetes alakítást nyújtott minden idők legjobb magyar tévésorozatában, illetve az Oscar-díjas Saul fia rendezőjének második filmjében is. Gyerekkorában folyamatosan videózta az anyukája, az erdő közepén nőtt föl, a drámasuliban egy teljes éven át nem szóltak hozzá az osztálytársai. Tévériporternek tanult, amikor megkapta a kiismerhetetlen Dóra szerepét az Egynyári kalandban, aztán a Viszkis barátnőjére maga Antal Nimród nézte meg, de végül más lett a befutó. Nemes Jeles László egy hónapokig tartó folyamat végén választotta ki a Napszállta második legfontosabb női figurájának megformálására. Evelin elárulta, mi volt az a zeneszám, amit megszállott módjára hallgatott újra és újra a forgatás szüneteiben, nem tudtuk rávenni viszont, hogy szavalja el azt a Szabó Lőrinc-verset, amivel tarolt a castigon. Megvitattuk a Napszállta kiábrándító fogadtatását, méltatlankodtunk azon, hogy senkinek nem hozott újabb lehetőségeket a film, és épp kanyarodtunk volna rá Evelin le
-
#88 Kis Hajni
13/10/2019 Duración: 01h18minKis Hajni filmográfiája ugyan nem hosszú, viszont annál nagyszerűbb alkotásokat tartalmaz: a diák-Oscar-jelölt Szép alak című kisfilmjével került a köztudatba 2016-ban, amely egy gimnáziumi takarítónő vonzalmát mutatja be egy fiatal kosaras lány iránt, azóta pedig már láthattuk SZFE-s diplomafilmjét, a Zsurzs Kati főszereplésével készült Last Call-t, ebben pedig egy idős nő készül maga mögött hagyni addigi életét, hogy külföldre utazzon a lányához. A két kisfilm sorra nyerte a díjakat, így nem is volt olyan meglepő, hogy a Filmalap Inkubátor Programján nyert támogatást első egész estés filmjére, az életrajzi ihletésű Külön falkára. A podcastban Hajni beszélt arról, hogy mennyire elvárt egy fiatal magyar filmestől, hogy A-kategóriás filmfesztiválon debütáljon, hogy mekkora terhet jelentett neki a diák-Oscar-jelölés, emiatt milyen megfelelési kényszer alakult ki benne és hogyan kezelte helyén a felé támasztott elvárásokat a diplomafilmjénél. Kiderült, nagyon szereti az amatőr szereplőket, és a Last Call eredeti
-
#87 Tóth Barnabás az Oscaról és az Akik maradtakról
25/09/2019 Duración: 01h27minÚjratervezés című kisfilmjével több mint másfél millió embert ríkatott meg pár éve, az Osvárt Andrea főszereplésével készült Susotázs pedig tavaly rákerült a tízes szűkített Oscar-listára. A szinkrontolmácsos vígjáték végül nem kapott jelölést, ám Tóth Barnabás rendezőnek nem értek véget az izgalmak idénre: ismét beleveti magát az Oscar-versenybe, ugyanis a héten a mozikba kerülő Akik maradtak című posztholokauszt drámája lett a hivatalos magyar nevezés a nemzetközi film kategóriában. Podcastunkban elmesélte a Susotázs őrületes fesztiválkörútját, beavatott minket halandókat a legmenőbb amerikai filmfesztivál titkaiba és az Akik maradtak adaptációs folyamatába, kiderült, mit csinált éppen, amikor megtudta, hogy Oscar-közelbe került, illetve az Oscar-misztikum hátterében lévő kőkemény munkáról is lerántotta a leplet. A Filmalap által sokszor kikosarazott rendező nem a sérelmeire koncentrál, tele van filmtervekkel, de azért azt is megkérdeztük tőle, hogy fantáziált-e Andy Vajnáról. Megtudtuk továbbá, hogy miért
-
#86 Hartung Attila
16/09/2019 Duración: 01h20minHartung Attila eddig a legfiatalabb rendező, aki a Filmalap támogatásával csinálhatta meg az első filmjét. A FOMO a mai budapesti fiatalok életét és szexuális szokásait mutatja be, bepillanthatunk a Z generáció az átbulizott éjszakáikba és a social media használatukat is megismerhetjük. Hartung még csak 27 éves, de közelebb állnak hozzá a mai tinédzserek problémái, mint a harmincasok dilemmái, hiszen vissza tudott nyúlni a saját tapasztalataihoz és abból meríteni ihletet. Ennek ellenére szorong a social media használatától és komoly görcsöt okoz neki kiposztolni egy-egy képet Instagramra vagy Facebookra, de a voyeurködést ő sem veti meg. Mesélt az amatőr tinédzserszereplők castingjáról, a Filmalappal való konzultációkról, a iPhone filmnyelvi használatáról, társadalomkritikáról és arról, vajon hogyan juthat el majd az október 10-én mozikba kerülő FOMO a célközönséghez.
-
#85 Tiszeker Dániel
08/09/2019 Duración: 01h16minGyerekkorától kezdve szívta magába a filmművészetet, vágó édesanyja miatt sokat lógott az MTV-székház játszóterén és Tímár Péter filmjeinek forgatásán. 13 évesen már casting tippeket adott a 6:3 rendezőjének. Hivatalosan nem tanult rendezőnek, de végigjárta a filmes ranglétrát és kipróbált mindent, amit csak lehetett: színészkedett, operatőrködött, forgatáson futkosott férfitáskáért, werkfilmes céget alapított, castingolt a Made in Hungáriába, felfedezett fiatal színészeket, saját zsebből készített dokumentumfilmet, és az egyik legmenőbb kortárs magyar zenekarnak rendezett szkeccsfilmet (#Sohavégetnemérős). Minden vágya, hogy egy olyan musicalt rendezzen, mint a Sing Street, jelenleg pedig egyik gyerekkori álmát váltja valóra: egy karácsonyi romantikus komédiát fog csinálni. Szó esett arról is, hogy milyen színészeket fedezett fel, mely fiatal filmeseket tartja nagyra, hisz-e az amatőrökben, mit gondol a klasszikus filmszínész-képzésről, illetve, hogy hogyan lehet függetlenként filmet forgalmazni.
-
#84 Berényi Bianka
01/09/2019 Duración: 01h24minFőszerepet játszott a Virágvölgyben, EU Cannibal néven zenét szerez, rázós helyeken modellkedik, egy olasz tanyán nevel csirkéket, cipőket tervez és néhanapján együtt ebédel Rihannával, Robert Pattinsonnal nézi a vébét, vagy metrózik a Daft Punk tagjaival. Berényi Bianka a zenélést élvezi a legjobban, nem tartja magát lázadónak, művészeti egyetem helyett szülészettel próbálkozott, a 444-en megjelent portrécikke után pedig hirtelen a figyelem középpontjába került szokatlan életmódjával. De vajon mi van a bokorba pisilős és csirkesimogatós képek mögött, és hogyan csöppent a színészkedésbe? Ezekről is faggattuk, továbbá elmesélt egy egészen elképesztő sztorit a csecsenföldi kalandjairól.
-
#83 Tasnádi Zsófi
25/08/2019 Duración: 01h21minTasnádi Zsófival beszélgettünk, aki olyan filmeken dolgozott látványtervezőként, mint Reisz Gábor önéletrajzi ihletésű Rossz versek című mozifilmje, Freund Ádám diák-Oscarra jelölt Földiek című sci-fije, és Badits Ákos a Boglárka című SZFE diplomafilmje után felkérte debütáló egész estése, az Űrpiknik látványvilágát is megálmodni. Art directora volt Mundruczó Kornél menekült sci-fijének, a Jupiter holdjának, és visszatérő alkotótársa Szilágyi Fanninak (Kamaszkor vége, Minden vonal, A csatárnő bal lába életveszélyes), de kipróbálta magát reklámokban, videóklipekben és színházban is. Zsófi elsőgenerációs filmesnek számít jogász családjában, és ma már az egyik legfelkapottabb látványtervező itthon. A podcastból kiderül miből is áll pontosan egy látványtervező és egy art director munkája, de ami még izgalmasabb, hogy megtudhatjuk milyen volt a ’90-es éveket visszahozni a Rossz versekben, mely tárgyak voltak különösen fontosak Reisz Gábornak, vagy hogy milyen analóg technikával oldották meg a film látványilag legn
-
#82 Görbe Nóra
13/08/2019 Duración: 01h28minGörbe Nóra 35 éve játszotta el Lindát, a magyar tévésorozattörténet egyik legemblematikusabb karakterét, neve pedig 35 éve forrt össze a Babettával járó, rövid hajú, taekwandózó feminista ikonnal, aki minden rosszfiút megagyal, majd hűvösre tesz. De hogy viselte a beskatulyázást és a hirtelen sikert? Milyen volt a kapcsolata színész apjával, és milyen tapasztalatokat hozott a fóti gyermekotthonban töltött évekből? Miért nem lett balerina és milyen verssel felvételizett a színművészetire? Mely filmek voltak rá a legnagyobb hatással és hogy bírja a kortárs mozit? És vajon volt-e hosszú haja? A Filmklub podcast adásában Görbe Nóra nemcsak a fenti kérdésekre ad választ, hanem többek közt a Linda gyártásáról és énekesi karrierjéről is mesél. (Ez a műsor 2014. június 22-én készült, de csak most találtuk meg a felvételt.)
-
#81 Zomborácz Virág, Király Dániel és Fehér Balázs Benő az Egynyári kalandról
29/07/2019 Duración: 01h19minJúnius 15-én, négy évad után véget ért az egyik legjobb magyar tévésorozat, az Egynyári kaland. Fiatalok nyaralnak a Balatonon, vagy épp a nyári munkájukat töltik a tó mellett, keverednek félreértésekbe, esnek szerelembe és keresik önmagukat. A 2015-ben indult széria (Dyga Zsombor által rendezett és Kovács M. András által írt) első évada még a szocialista ifjúsági sorozatok naiv báját és ártatlan meseszerűségét hozta, ám a második évadtól sokkal reálisabb problémák kerültek a középpontba, és meglepő nyitottsággal mutatta be a fiatalok korántsem gondtalan életét. Ez az éles váltás Zomborácz Virághoz köthető, aki a második évadtól írta és rendezte a szériát, egyedi humora és botladozó karakterei pedig szerethetővé és átélhetővé tették a történetet. Bátor döntés volt addig jóformán ismeretlen színészekre osztani a főbb szerepeket (Rubóczki Márkó, Vecsei H. Miklós, Schmidt Sára, Dobos Evelin, Döbrösi Laura, Héricz Patrik, később pedig Király Dániel, Walters Lili, Fehér Balázs Benő, Piti Emőke), és a szuperül meg
-
#80 Mészáros Máté
21/07/2019 Duración: 01h22minA Sport szelet-reklámok bajszos edzőjeként, az Egynyári kaland Máriójaként és a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan Amigo Dávidjaként ismert színésszel beszélgettünk az egri aranykorról, a lélekölő vígszínházas évekről, az egykori osztálytársaival évről-évre magukról csinált előadásokról, a Vajna-korszakban játszott tizenegy filmszerepéről, és arról, hogyan találta meg a helyét végül Orlai társulatában. Kiderült, milyen kemény meló létrehozni azt a természetes beszédmódot, amit hallunk tőle előadásokban és filmekben, illetve az is, mit gondol azokról a kollégáiról, akik elvi alapon nem vállalnak el szerepeket.
-
#79 Simon Kornél
14/07/2019 Duración: 01h26minAz egyik legszimpatikusabb magyar színész, Simon Kornél volt a vendégünk, akire a Társas játék című nagyszerű (mármint csak az első évada) HBO-sorozatban figyeltünk fel, aztán láttuk a Megdönteni Hajnal Tímeában és a Víkendben, de a Coming out legjobb (egyetlen jó?) poénja is az ő száján jött ki. Gyerekkorában nagyszerűen utánozta Torgyán Józsefet és Kállai Ferencet, drámatagozatos gimibe járt Szentesre, de mielőtt a színészet felé fordult pszichológia szakra felvételizett háromszor, sikertelenül. Csatlakozott a szegedi Mini Színház utazó társulatához, főleg gyerekelőadásokat csináltak, kolikban és művelődési házak padlóján aludtak. Élvezte, kivéve, ha Mikulást kellett játszani. Háromszor megpróbálta a színművészetit, nem jött össze. Pestre jött, megkapott pár reklámot, majd 26 évesen a Tea című tévésorozat főszerepét, ami eufórikus élmény volt, és óriási előrelépés a karrierjében. A sorozat nem futott sokáig, ahogy a későbbi Limonádé sem, de arra elég volt a siker, hogy Kornél beképzelt és kezelhetetlen lett
-
#78 Dér Asia és Csáki László
14/04/2019 Duración: 01h31minAz Inkubátor Program két idei nyertes rendezőjével, Dér Asiával és Csáki Lászlóval beszélgettünk. Mindkettőjük filmterve nagyon izgalmas: Csáki a Kék Pelikan című animációs dokumentumfilmjében a kilencvenes években népszerű vonatjegy hamisítási mozgalmat gyöngyölíti fel úgy, hogy egyben a kor sajátosságairól is képet ad, Dér pedig a Nem haltam meg című doksijában egy ötven körüli, nagyon sikeres műkincskereskedőt követ pár évig, akit a ráknak azzal a fajtájával diagnosztizáltak, amibe Esterházy belehalt.
-
#77 Visky Ábel
09/04/2019 Duración: 01h16minOlyan csodálatos rövidfilmek után, mint a Játszótársak, a Maflicsek, a Semmi bogár és a Romanian Sunrise (mind fent van a YouTube-on, mindet nagyon érdemes megnézni) Visky Ábel megcsinálhatta első egész estés filmjét. A Mesék a zárkákból egy izgalmas doksi/mesefilm hibrid lesz, amiben három börtönben raboskodó férfi mesét ír a gyerekeinek, majd együtt megfilmesítik azt. Leghamarabb jövőre ilyenkor kerülhet mozikba a film, de mi már most jól kifaggattuk róla a rendezőt.
-
#76 Molnár Levente
06/04/2019 Duración: 01h17minŐ az a csávó, aki mindig kurvajó a magyar filmekben. Először a Saul fiában figyeltünk fel rá, ott Ábrahám szerepe kedvéért három hónap alatt leadott 25 kilót és megtanult jiddisül. Azóta emlékezetes alakítást nyújtott a Szürke senkikben, a Napszálltában, a Tabula rasa című kisfilmben, az Alvilág című sorozatban, illetve eljátszott első filmfőszerepét a jelenleg a mozikban futó Apró mesék című retro noirban. Hogyhogy mindig ilyen menő dolgokban szerepel? Ezt is megkérdeztük Molnár Leventétől, akivel pont a 43. születésnapján beszélgettünk.
-
#75 Csillag Márton és Hanula Zsolt
17/03/2019 Duración: 01h22minKét egykor megkerülhetetlen, aztán kiugrott filmkritikussal, Csillag Marcival és Hanula Zsolttal beszélgettünk arról, hogy van-e élet a filmes újságírás után, de még inkább arról, hogy van-e élet a filmes újságírás közben. Marci beszámolt a balul elsült randijáról Görög Zitával, és elmesélte, milyen körülmények között tagadta ki Tarr Béla, Zsolt pedig elárulta, miért fogadta meg egy ponton, hogy nem csinál többé interjút, illetve hogyan kezdett el pornózni.
-
#74 Pfeffer Attila
17/03/2019 Duración: 01h25minNeki van a legkúlabb munkája a filmszakmában. Olyan sztárokat követett már a kamerájával, mint Brad Pitt, Charlize Theron, Robert Pattinson, Keira Knightley, Rowan Atkinson, Jessica Lange, Oscar Isaac, Elizabeth Olsen és James McAvoy, tovább olyan rendezők keze alá dolgozott, mint Mundruczó Kornél, Angelina Jolie, Antal Nimród és Reisz Gábor. Szamurájként jár egyik forgatásról a másikra, legyen az hollywoodi szuperprodukció (Z világháború, Atomszőke), menő tévésorozat (Aranyélet, Terror), Cannes-ba szánt művészfilm (Delta, Fehér Isten, Jupiter holdja), vagy az álom.net. Miatta van az, hogy amikor kijövünk a moziból, tíz-húsz percig még úgy érezzük, mintha egy filmben lennénk. Pfeffer Attila steadicam operatőrrel beszélgettünk.