Golgota Kistarcsa Tanítások

A YouTube-on sok olyan videó szerepel, amelyekben rosszul elsült karácsonyi ajándékokról szóló beszámolókat gyűjtenek össze. Bár gyakran mondjuk, hogy Jézus volt Isten karácsonyi ajándéka az emberiségnek, az igazság az, hogy ma a legtöbben ugyanígy éreznek ezzel kapcsolatban is: de hát biztos, hogy erre van szükségünk?

Az Istenről alkotott emberi elképzeléseink sokszor hibásak és tévesek. Hiába van Advent, a várakozás időszaka, mindaddig, amíg nem ismerjük, vagy félreismerjük Őt, nincs is bennünk igazi várakozás. János evangéliuma a legmélyebb igazság kihirdetésével kezdődik: „az Ige Isten volt”. Nézzük meg tehát, milyen valójában az Isten, akit Jézusban megismerhetünk. 

Mi lehetne emberibb dolog, mint együtt sírni másokkal? Jézus többször is sírt, amíg itt járt a földön. Vajon hogyan engedhette meg magának Ő, a Mindenható Úr, hogy ennyire sebezhetővé váljon? Amikor ezt megértjük, mi is könnyebben tudunk együtt sírni a sírókkal, és együtt örülni az örülőkkel.

Sokaktól hallottam már olyan vélekedést, hogy „Ha létezik is Isten az égben, vagy valahol, nem hinném, hogy én a gondjaimmal, problémáimmal érdekelném őt, miért foglalkozna pont énvelem?” Pedig amikor Jézus a Földön járt, pont ezt tette: gyógyított, megbocsátott, és felkarolt olyan embereket, akik senki mást nem érdekeltek. Ma is szükségünk van egy ilyen személyre, várjuk a szolgáló Jézust.

Egy olyan korban élünk, amikor rengeteg kérdéssel nézünk szembe a személyes életünkben is, de az emberiség egészeként is. Vajon még mindig szükségünk van Istenre? Mennyire ad Jézus választ azokra a kérdésekre, vágyakra és kihívásokra, amelyek bennünk vannak? Vajon tényleg ő az, akire várunk? Idén az adventi vasárnapokon "Akire várunk" címmel erre a kérdésre fogjuk keresni a választ, így készülve a karácsonyra.

Izrael a "hétköznapokban" sokszor csak sodródott az eseményekkel és távolodott Istentől. De amikor addig elképzelhetetlen nehézségekkel kellet szembenézniük, nem csak túléltek, hanem fejlődtek, megerősödtek. Hogyan voltak erre képesek? Mit tanulhatunk tőlük?

Már a kollektív népbölcsesség részének számít az a kis viccesnek szánt tábla, miszerint az első szabály, hogy a főnöknek mindig igaza van, a második pedig, hogy ha a főnöknek mégsem lenne igaza, akkor életbe lép az első szabály. A gyülekezetben is van vezetés, az viszont semmiképpen nem főnökösködés, és a hatalommal való visszaélés itt még nagyobb károkat okozhat, mint máshol. Szóval a témánk: mit tegyünk, ha visszaélést tapasztalunk a gyülekezeti vezetésben? Avagy hogyan válasszuk meg, hogy kit követünk?

Az ókori birodalmak híres uralkodói kényesen vigyáztak arra, hogy életükről csak a győztes csaták és dicső események maradjanak fenn az utókornak. Ezzel szemben a Biblia kendőzetlenül bemutatja a hithősök emberi gyengeségeit és hatalmas bukásait is. És természetesen nem véletlenül… 

Isten minden imát meghallgat? Bármiért imádkozhatok, vagy csak bizonyos témákért lehet?

A hét egyik híre az volt, hogy a StarTrek szereplőjeként ismert William Shatner 90 évével az eddigi legidősebb emberként néhány perces űrutazáson vett részt. A kilövést persze rengetegen követték, lenyűgözve attól az óriási erőtől, ami képes az űrig emelni egy óriás szerkezetet. Időnként érezheted magad úgy, hogy kb. ugyanilyen erőre lenne szükséged lelkileg is, hogy újra szárnyakat kapj. A soron következő fejezetben János apostol három ilyen rakétát is beizzít.

Meglehet, hogy soha nem volt a történelemben olyan pillanat, amikor több szó esett a szeretetről, mint manapság. De talán éppen ezért nehéz is kibogozni, hogy ki mit ért a szó alatt. Vajon mit jelent az, amit János apostol ír ebben a részben, hogy Isten a szeretet? És mi van, ha ez a feje tetejére állítja azt, amit eddig a szeretetről gondoltunk?

Talán hallottátok már a roppant elmés megfogalmazást, miszerint az elmélet és a gyarkolat között elméletileg nincs különbség, csak gyakorlatilag. A szeretet esetében azonban ez nem is lehetne igazabb. János apostol ebben a fejezetben arra bíztat minket, hogy ne csak filozofáljunk a szeretetről, hanem a gyakorlatban is éljük meg.

Jézus leghíresebb imája a "Miatyánk", amellyel tanította a tanítványokat imádkozni. Ezt az imát gyakran még a Jézusban nem hívők is ismerik, mert olyan mélyen bevésődött az európai kultúrtörténetbe. De vajon mit akart tanítani Jézus ezekkel a szavakkal a benne hívőknek?

Abban a kiváltságban volt részem, hogy a szüleim neveltek fel. Ezért csak elképzelni tudom, milyen öröm lehet egy árvának, amikor egy szerető család befogadja. És azt is, hogy milyen érzés lehet az a pillanat, amikor a család neve is hivatalosan a keresztneve elé kerül. Isten ezt teszi velünk: a nevére vesz minket. Ebben a bibliaórában mindössze 3 verset nézünk meg, mielőtt egy bemerítkezéssel ünnepeljük ezt az igazságot.

A keresztények saját bevallásuk szerint is furabogarak, hiszen egy olyan közegben, ahol azt értékelik, ha az ember két lábbal a földön áll, ők valójában fél lábbal egy másik világban élnek. De hogy jelenik meg ez a hétköznapi életünkben? Hogy tudjuk elkerülni akár a földhözragadtság, akár a világtól való teljes elszigetelődés végleteit?

Minden kapcsolatban - legyen az egy barátság, vagy akár egy házasság - előjöhetnek olyan dolgok, amelyek a felek közé állnak. Ha ezeket hosszú időn át sem sikerül megoldani, az a kapcsolat végét is jelentheti. Ebben a fejezetben János apostol arról tanít, hogy milyen dolgok állhatnak közénk és Isten közé, és hogy tudunk ezektől mielőbb megszabadulni.

Miért gyökerezik olyan mélyen bennünk, hogy szeretnénk mindig a legjobb arcunkat mutatni? Olyannyira, hogy még túl is tudjuk tolni, azt sem bánjuk, ha mások jobbnak látnak, mint amilyenek vagyunk? És hogy vegyük fel a harcot ezzel a jelenséggel önmagunkban, ami valójában elszigetelhet másoktól?

Tombol a nyár, a szabadságok és nyaralások időszaka, sokan várják a jól megérdemelt pihenést. De talán túl ritkán gondolunk bele, hogy a Biblia szerint a pihenés nem csak jó, hanem konkrétan szent dolog.

A Biblia talán egyik legismertebb története Dávid és Góliát küzdelme. A történetet hallva mindannyian szeretünk Dávid szerepébe helyezkedni és bátran megküzdünk Góliáttal, vagy éppen a saját óriásainkkal, félelmeinkkel, problémáinkkal. Azonban, ha valóban meg akarjuk érteni a lényeget, új szerepet kell osztani magunknak a történetben!